Megnyitotta kapuit a Winehub borközpont Budapesten, Óbuda szívében.
Hiánypótló koncepció valósult meg a hazai borközösség életében, a Winehub ugyanis nem csupán egy gigantikus méretű borközpont, hanem egy közösségi platform is egyben, amely azt a célt tűzte ki, hogy egyedi hangulatú találkozóhelyet biztosítson a már ismert és kevésbé ismert borászatok képviselői és a borkedvelő nagyközönség, valamint a szakma számára, hozzájárulva ezzel a hazai borkultúra és gasztronómia fejlődéséhez.
A Winehub szlogenjében is a ’wine connects’, azaz a bor összeköt szimbolikus üzenetet használja, utalva a misszióra, melyet igyekszik betölteni.
A hazai borkultúra, a hazai bortermelő vidékek az elmúlt években nagyszerű fejlődésen mentek keresztül. Olyan borfajták hódították meg a hazai és külföldi borkedvelőket, mint a bikavér, a furmint vagy akár az irsai olivér.
A Winehub szélesíteni szeretné ezt a palettát, és megismertetni a közönséget olyan pincészetekkel is, amelyek eddig a földrajzi távolság, vagy egyéb okok miatt eddig esetleg nem kerültek fókuszba.
Ennek alapját a folyamatos, mindennapi kóstoltatás képezi majd az üzlet középpontjában elhelyezkedő hatalmas, ovális kóstolópultnál.
A programokról a winehub.hu felületén is tájékozódhatnak majd az érdeklődők, ahol a széles italválaszték mellett egyre több online videóval, podcasttal is találkozhatnak az ide látogatók.
További információ:
dr. Keresztesi Péter, ügyvezető igazgató (Winehub)
keresztesi@winehub.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése