Összes oldalmegjelenítés

2020. október 8., csütörtök

A Taste Hungary csapata nyerte el a londoni Drinks Business Wine Tourism díját. - 2020.10.08

 "Innovatív fejlesztéseikkel nyertek nemzetközi borturisztikai díjat"

 

 


 

A Taste Hungary csapata nyerte el a londoni Drinks Business Wine Tourism díját. A céget többek között a közösségi média innovatív használatáért jutalmazták, amelyet a manapság komoly kihívásokkal küzdő borturisztikai ágazatban fejtettek ki.

Az angol Drinks Business magazin már 18 éve követi figyelemmel a legjobb, italokkal foglalkozó vállalkozások tevékenységét. Az általában a London Wine Fair keretei között megtartott ünnepélyes díjátadót idén a járványhelyzetre tekintettel online szervezték meg. Patrick Schmitt MW (Master of Wine) főszerkesztő szerint a Taste Hungary azért kapta meg a díjat, mert sikeresen használta a közösségi médiában rejlő lehetőségeket annak érdekében, hogy a nehéz helyzetbe került, jócskán visszaeső turisztikai iparágban új perspektívát nyújtson mind a vásárlók, mind partnerei, a borászok számára.


 

A Taste Hungary fő célja, hogy nemzetközi elismertséget szerezzen a magyar boroknak. 2020, azaz a pandémia előtt éves szinten mintegy tízezer vendéget fogadtak a különböző gasztro- és bortúráikon, valamint a Tasting Table-ben, a cég borkóstoló pincéjében, hogy megismertessék velük a hazai borokat. Ezen felül az Egyesült Államokban is jelentős mennyiségű magyar bort értékesítenek évről évre az egyedi, prémium tételek iránt érdeklődő fogyasztóknak.

Amikor márciusban a nemzetközi turizmus hirtelen leállt, a Taste Hungary gyorsan változtatott eddigi stratégiáján, és átalakította a korábban működő értékesítési láncot. A vendégek fogadása helyett a borokat szállították az ügyfeleikhez, nemcsak Magyarországon, de egész Európában és az Egyesült Államokban is.

 

„Idén a helyszínen szerzett, személyes élményeket kellett pótolnunk, és ehelyett a fogyasztók otthonába vinni a borkóstolást. Attól a pillanattól kezdve, hogy a munkánkat fel kellett függeszteni, egészen addig a pontig, amíg előálltunk egy B tervvel, őrült időszakot éltünk meg. Idővel azonban sommelier-ink számára a házhoz szállítás, az értékesítés és az online élő adások készítése vált természetessé. Mindannyiunknak ki kellett lépnünk a komfortzónánkból” – mondta Carolyn Bánfalvi, alapító a nagy váltásról.

És hogy milyen lépésekkel reagáltak a kialakult helyzetre? Elindították a tastehungary.eu weboldalt, webshopot, ahonnan belföldre és az Európai Unió tagállamaiba is lehet rendelni borokat. Több tucat ingyenesen elérhető, angol nyelvű élő adást szerveztek a Facebookon. Privát, sommelier-k által vezetett online kóstolókat is tartottak az EU-ban, illetve az USA-ban élők számára, akik a megrendelt boraik mellé így szakmai tudást kaphattak. Új borszaküzletet is nyitottak azoknak, akik inkább személyesen szerettek volna vásárolni.

„A bor mindig kiváló eszköz arra, hogy összekössön embereket. Mi is meglepődtünk például, hogy az USA-ban mekkora igény mutatkozott a magyar borok iránt. Sok fogyasztó, köztük kint élő magyarok és magyar–amerikai közösségek jelezték: már régóta várták, hogy elérhetőek legyenek számukra is a kisebb pincéktől származó, egyedi karakterű magyar borok” – összegezte az egyik legfontosabb tapasztalatot Bánfalvi Gábor társtulajdonos.

További információk:
Bánfalvi Gábor
hello@tastehungary.com
+36-30-551-9932

 

-

Taste Hungary Wins Drinks Business Wine Tourism Award, praised for its “use of social media during these difficult days for travel”

 

Budapest, October 8, 2020 —Taste Hungary—a multi-tiered Hungarian wine and tourism company—was awarded the Drinks Business Award for Best Contribution to Wine and Spirits Tourismt. “This year’s award goes to an organization that was praised for harnessing the power of social media to build a loyal community at a time when travel is tricky,” said Patrick Schmitt MW, Drinks Business editor-in-chief. Drinks Business magazine has been recognizing achievements by the world's top drinks companies for 18 years. Typically unveiled at the London Wine Fair, this year’s award ceremony was streamed online.

 

Pivoting a tour company when travel is impossible

Through its various activities, Taste Hungary focuses on building an international audience for fine Hungarian wine. In a typical year, it hosts 10,000+ guests on food and wine tours, and sommeliers at The Tasting Table (their wine tasting venue) lead educational wine tastings twice daily. Taste Hungary also has a wine import and retail business in the US, which imported and sold more than 10,000 bottles of Hungarian wine in its first year. When it became clear in March that international travel would suddenly halt, Taste Hungary’s forrays in different branches of the wine business helped it quickly shift focus to a new goal: bring the Hungarian wine into people’s homes (rather than bringing guests to the wine). Its audience was eager for home deliveries and unique at-home experiences, and Taste Hungary provided this in the US and EU.

 

“This is the year that rather than hosting guests for in-person experiences, we brought Hungarian wine tourism into the living rooms of our guests,” said Taste Hungary co-owner Carolyn Bánfalvi. “From accepting the unimaginable fact that our business would be forced to shut down for so many months (and still going), to coming up with a plan B, it has been a crazy year. Our sommeliers turned into delivery guys, salesmen, and facebook live personalities. We all really had to step out of our wine tourism comfort zone and focus on live social media events, email marketing, and wine retailing.”

 

The award recognizes Taste Hungary’s achievements, since the pandemic changed the concept of tourism in 2020, including:

 

        Launching tastehungary.eu, an online wine shop which ships in Hungary and the EU.

        Opening a new wine shop at VIII. Bródy Sándor utca 22.

        Holding dozens of free facebook live Hungarian wine tastings.

        Launching a private virtual wine tasting experience for customers in the EU and US, through which they receive a Hungarian wine shipment and a sommelier-led Zoom tasting.

        Growing Taste Hungary’s Hungarian wine clubs in the US and EU.

 

“Interacting with our audience through social media brought us hope, as tour cancellations poured in. Wine, as always, was a great tool for connecting with people,” said Taste Hungary co-owner Gábor Bánfalvi. “We tapped into a surprising latent demand for Hungarian wine in the US. Many consumers —including Hungarian expats and the Hungarian-American community— told us they had been waiting for a source for small-batch Hungarian wine in the US.”

 

About Taste Hungary: Taste Hungary was founded by Carolyn and Gábor Bánfalvi in 2008, with the launch of Budapest’s first food tour. In 2014 they added The Tasting Table—a wine cellar and shop in the Palace District. The US importing business began in 2019, and includes an online shop and quarterly Hungarian wine club.

 

FOR IMMEDIATE RELEASE

Contact: Gábor Bánfalvi, hello@tastehungary.com, +36.30.351.9932

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...