Összes oldalmegjelenítés

2017. június 1., csütörtök

Milyen pohárból borozzunk? - Borszakkör

 



Még mielőtt bármilyen bort kitöltenénk és megkóstolnánk, ejtsünk pár szót a poharakról! Mert nem mindegy, hogy miből kóstolunk. Nem kell megijedni, hogy most jönnek a több ezer forintos kristálypoharak, meg a szőrszálhasogatás. Néhány egyszerű szempont van, amiket szem előtt tartva a borozás élvezetesebb élmény lesz.

A pohár azért számít, mert a kóstolás előtt a bort megnézzük és megszagoljuk. Ahhoz, hogy a színét, tisztaságát jól lássuk, a pohárnak tisztának és színtelennek kell lennie. A színes üvegből készült poharak gyönyörűek, de szakszerű borkóstolásra sajnos alkalmatlanok.

És miért említettem külön a tisztaságot? Hiszen alap, hogy tiszta pohárból iszunk, nem? De. Persze, amikor elővesszük a poharat, akkor még tiszta. Csak aztán az este folyamán letesszük, felvesszük, eszünk, újratöltjük, hozzuk-visszük, közben pedig elkoszolódik, maszatos lesz. A maszatos pohárban pedig már nem látjuk a bort rendesen. Ezért találták ki a talpas poharat, aminek a szárát fogva nem kell összetapogatnunk az öblös részét, így mindvégig tiszta marad. A talpas pohárra ez a magyarázat, semmi egyéb fennkölt célja nincs.

Talpas borospohárból is számtalan fajtát lehet azonban kapni, és nem mindegyik felel meg a célnak. Miről ismerjük meg a jó kóstolópoharat? Egyszerű. A kehely formája az összecsukott szirmú tulipánéra kell, hogy hasonlítson. Vagyis: hosszúkás és a szája felé szűkül.

Erre azért van szükség, hogy a bor illatát érezzük. Mielőtt megszagolnánk, érdemes a bort megmozgatni, körbepörgetni a pohárban. Az alacsony poharakból ilyenkor kilötyög a borunk, ezért kell hosszúkásnak lennie. A mozgatás hatására felszabadulnak az illatanyagok, a szűkülő forma pedig a pohár szájánál összegyűjti őket, így intenzívebben érezzük az illatot.

Ami ezeknek a feltételeknek eleget tesz, az jó pohár, és itt a kérdés szakmai része véget ér. Vannak gyönyörűséges, hatalmas kelyhű, hosszú szárú poharak, designer márkák, szögletes és gömbölyded formájúak, speciális ezoterikus rezgést kibocsátó, szuperátlátszó és hi-tech anyagból készült darabok, árban határ a csillagos ég. Sokan, köztük szakértők is, nem is hajlandóak bármilyen pohárból kóstolni, és fintorognak a kisebb, hagyományos poharakra. Ami biztos, hogy a hivatalos standard pohár 15 cm magas és 2 dl a teljes űrtartalma. A képen ez látható. Nem valami látványos, igaz? Mégis ez a standard, ami mindenre megfelel. Kb 300 Ft-ért beszerezhető, bírja a mosogatógépet, nem törik el, ha csúnyán ránéz valaki, tökéletesen használható.




Szerintem ennél nem kell jobb, ami ennél extrább, az már flancolás. Aztán van, amikor jól esik egy kicsit flancolni, mert a borozáshoz hozzá tartozik az esztétikum és a hangulat, ezért helye van a divatos, látványos poharaknak is. Csak nem elengedhetetlenek, és végképp nem kell ferdén nézni a vendéglátóra, ha kisebb pohárból kínál minket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...