Összes oldalmegjelenítés

2022. július 10., vasárnap

Egri Borműhely Study Tour - 2022.05.26

Ittanak a hősök s egyik így pendíte: "Török vér!"
     "Hagyj folyjon" mondá hévvel az egri Dobó.
S folyt az azóta határ nélkül; s a barna pogány vér
     S lelke Dobónak forr lángboraidban, Eger. 
Vörösmarty Mihály
 

 

 Ismét Egri borkóstolóra hívott a Wineglass Communication. 

 A Wineglass Communication és az Egri Borműhely egy napos borkóstolást szervezett az Egri borvidékre, ahol három borászathoz is ellátogattunk, kóstoltunk remek Egri csillagokat és Egri bikavéreket valamint az egyes pincészetek által kiválasztott tételeket is megismerhettük.

 

2019-ben már volt szerencsém részt venni ilyen kóstolón. Arról a kirándulásról itt olvashattok. 

 

 Eger városába érkezve elsőként a Kovács Nimród Winery-t látogattuk meg. 

A borászat hét összefüggő épülete Eger történelmi részén, a Verőszala utcai pincesoron található.

A 21. század technológiai vívmányait kihasználva és a több száz éves hagyományt követve készítik világszínvonalú boraikat.

Üdvözlő kóstolással vártak bennünket.

 

Monopole Battonage Chardonnay 2017

Nagyon megörültem, hogy pont ezzel a tétellel indítjuk az egri kóstolót, ugyanis a tételt a pár hete megrendezésre kerülő egri borkóstolón már kóstoltam és nagy kedvencem lett. A mostani kóstolásnál szintén nagyon megfogott az ásványos, karakteres íze.

Battonage Chardonnay, Sky Furmint, Jazz Superior Bikavér

 

Nem volt sok idő elmélyülni az ízekben, hiszen máris elindultunk a pincetúrára.

 

A pincészet fajta borokat és házasított tételeket is készít.
 
A séta alatt megismertük a pincészet történetét, a borkészítéshez használt hordókat és tartályokat, az érlelés alatt lévő tételek sokaságára is rácsodálkoztunk valamint a címkézés rejtelmeibe is bepillantást kaptunk.

A palackos érlelőt jelző tábla.

Többek között azt is megtudtuk, hogy a pincét tufába vájták.

A pincészet 5 évig használ egy hordót. Magyar, francia és amerikai tölgy.

Mivel Eger adottságai a világ nagy borvidékei közül leginkább Burgundiához vagy Kalifornia hűvösebb régióihoz hasonlíthatóak, olyan fajtákat telepített a pincészet, melyek itt érzik otthon magukat és így világszínvonalú borokat készíthetnek belőlük.

Érlelődnek a remek tételek.

A hűvösebb bortermő vidékek nemzetközi fajtáin kívül - mint a Chardonnay, a Pinot Noir, a Syrah, a Merlot és a Cabernet Franc-, magyar boraikra a Furmintra és a Kékfrankosra is büszkék.

Acéltartályok a reduktív tételekhez.

 

A vállalkozó kedvűek kipróbálhatták a borosüveg címkézését.

A pincészet most épp címke váltásban van. 


A pinceséta után még két tételt kóstoltunk a pincészet boraiból.

Sky furmint 2018
 

A Grand Cru tételhez a szőlőt a Nagy Eged hegy tetejéről szüretelték. A bor komplexitása, gazdagsága, gyümölcsössége és ásványos jellege a dűlő márgás, mészköves talajának és mikroklímájának is köszönhető.


Jazz superior bikavér 2017

Vibráló tétel, ahogy a zene úgy a bor is magával ragad.


A pincészettől kaptunk egy üveg Egri bikavért, ezután pedig utunkat folytatva a Síkhegyre siettünk. 

 

A Síkhegyen csodás panorámában gyönyörködhetünk.


A Síkhegyen már várt minket Tóth Katalin, aki érkezésünkkor töltötte is poharainkba a Tóth pincészet illatos 2021-es Egri csillagát.

Egri csillag 2021
 
Miközben mindenki a friss, ropogós tételt kortyolgatta, Tóth Katalin üdvözölt bennünket. Az eléggé viharos szélben, elmondta, hogy általában nem az efféle időjárási körülmények jellemzik a helyet. Nagyon sok borkóstoló rendezvényt tartanak itt a festői Síkhegyen, ahol a borkóstolás mellé lenyűgöző panoráma társul.
 
Tóth Katalin 
 
Valóban nagyszerű élmény volt számomra, hogy egy ilyen csodás tájon ilyen remek Egri csillagot - és mind kiderült még másik 6 pincészet Egri csillagát is - megkóstolhatjuk.
 
 
Bolyki pincészet, Gál Tibor pincészet, Tóth Ferenc pincészet, Juhász Testvérek pincészete, Ostoros családi pincészet, Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, St. Andrea pincészet

 
Élményborkóstolás a Síkhegyen!
 

Ifj. Gál Tibor beszélt az egri borok jövőjéről és drónos kezdeményezésükről, miszerint a szőlőről a virágzásban és az érésben is készítenek drónos felvételeket. A felvételek készítésével mind inkább figyelemmel kísérhessék a szőlő növekedését, fejlődését, annak esetleges betegségeit.

ifj. Gál Tibor

Valamint vizsgálják, hogy úgy mint Burgundiában egy-egy dűlő milyen értéket képvisel a borokon keresztül. 

 

Gál Tibor - Egri csillag 2021

Citrusos illatú, ásványos ízű tétel.

St. Andrea Szőlőbirtok - Örökké egri csillag superior 2021

Modern kortárs bor.

 


Sorban egymás után érkeztek a többi tételek is:

Eszterházy Károly Katolikus Egyetem - Egri Csillag Classicus 2021

Ostoros Családi pincészet - Birtok egri csillag 2021

Juhász Testvérek pincészet - Egri csillag 2021

Bolyki Pincészet és szőlőbirtok - Egri csillag 2021


Mindegyik kóstolt tétel kirobbanóan friss és zamatos volt számomra. 


Szemben az Ostorosi tó, Dél-Nyugatra az Almagyar Dűlő, Nyugatra Eger, Mögött a a Mátra és a Kékestető, Észak felől a Nagy-Eged hegy, Nyugatra a Cigléd- és a Steiner dűlő, Dél-Keleti irányba a Pajados, Keletre pedig a Nyerges látható.

 

Még egy utolsót gyönyörködtünk a panorámában.


Utunkat a Bolyki Pincészet-nél folytattuk. 


 Idén februárban már barátommal együtt ellátogattunk a pincészethez melyről a beszámolót itt olvashatjátok.


Bolyki Jani fogadott bennünket.

Jani beszélt a pincészet múltjáról, jelenéről és jövőjéről.

Elmondta, hogy 23 éves korában kezdte a szőlőtelepítést és a pincék kialakítását, kivágását a sziklából.

Ma már a városi legendárium része, hogy a pince feletti 9000 tonna szikla ledőlt, egyenesen rá a szüret alatt kint tárolt borra és folyt a bor le a hegyről, megpihenve az út menti árokban.


Majd körbesétáltunk a pincészeten.

A pince területe 500 négyzetméter.

Hatalmas acéltartályok a reduktív érelés szolgálatában.

A pincészet használ első-, másod-, és harmad töltésű hordókat is.

Szőlőfajták: Hárslevelű, Királyleányka, Merlot, Blauburger, Sauvignon Blanc, Menoir, Kadarka, Cabernet franc, Portugieser, Kékfrankos, Zweigelt, Kékfrankos

Számos esküvőnek szolgál helyszínéül a pince, illetve rendezvényeket, koncerteket is tartanak mert nagyon jó a hely akusztikája.

 

A pincetúra után elfogyasztottuk a kétfogásos ebédmenüt, melyekhez remek borokat kaptunk. 

Előétel: pármai sonka, tonhalkrém, sajt, tepertőkém, kolbász

Elsőként a Könnyű Álmok nevezetű friss és üde pezsgő került a poharunkba. A tétel hárslevelű szőlőfajtából készül.

Könnyű álmok.

 

A kacsamájjal töltött csirkecombhoz Petrényi Winery - Astra egri csillag superior 2016 tételt kóstoltunk.

A tétel erőteljes testtel rendelkezik, fűszeres. Jól passzolt a főételhez.

Kacsamájjal töltött csirkecomb


Óperencián innen kékfrankos 2019

Levezetésként pedig a kékfrankos tétellel ismerkedtünk meg közelebbről. 

Közepes testű, jó tanninnal rendelkező, finom tétel. Piros bogyós, fűszeres illat.


Utolsó állomásunk a Tóth Ferenc Pincészet-hez vezetett. 

Tóth Katalin

 

Itt is megismerhettük a pincészetet a vezetett pincetúrán.


A Tóth Ferenc Pincészetet bátran nevezhetjük családi pincészetnek. A többgenerációs borászcsalád apraja-nagyja mindennap megszállottként dolgozik az egri bor és borászat jó hírének öregbítéséért.
 

A pincészet készít fajta borokat Egri leányka, Kékfrankos, Merlot és házasításokat is.

A pincészet a borkészítés során a legmodernebb technológiákat ötvözi a hagyományossal. Ezáltal tudják a régi egri ízvilágot megőrizni.

 A szőlő telepítéstől a borpalackozásig mindent maguk végeznek.

Acéltartályok a reduktív érleléshez.

A szőlőfeldolgozás hagyományos és reduktív módszerekkel történik. A fehérborok nagy része irányított erjesztéssel készül.

Tölgyfahordók az oxidatív érleléshez.

A vörösborokat héjon erjesztés után lefejtik 1,5-2 évre hagyományos tölgyfahordókba, majd még legalább féléves palackos érlelés következik.

 

A pinceséta után következtek a remek Egri bikavérek.

Tóth Katalin épp a Várvédő Egri Bikavér Superior 2018-at tölti a poharakba.

Tóth Ferenc pincészet - Várvédő egri bikavér superior 2018
 
Mély intenzív illata egyből magával ragad, érett feketebogyós gyümölcsök, kis fűszeresség. Ízében is érezni a gyümölcsöket és kis csokoládét. Nagy testű, komplex tétel. Hosszú lecsengés.
 
 
Ostoros családi pincészet - Soltész Egri Bikavér Grand Superior 2017
 

Vaníliás, szegfűszeges, feketeborsos fűszeresség. Határozott, feszes szerkezet. Bársonyos tanninok.


St. Andrea pincészet - Merengő egri bikavér superior 2018

Zempléni tölgyben érlelik a tételeket. Kész borokat házasítanak.

Mély színű, finoman tüzes nagy bor. Jó szerkezetű, lendületes íz.


Varsányi pincészet - Egri bikavér superior 2018

Testes, gazdag, hosszú ízű, illatában és ízében fűszeres. Piros gyümölcsök, hordó finom egysége.

Petrény Winery - Big Band Egri Bikavér 2015

Közepesen mély, gránát szín. Intenzív kávés, csokis, fekete erdei bogyók. Meggy, szilva, kis füstösség és némi dohány.

Gál Tibor pincészet - Egri bikavér superior 2019
Nagyon fűszeres tétel.

Izgalmas, elegáns és könnyed, sok-sok piros gyümölccsel és ásványos lecsengéssel.


Még megkóstolt tételek:

Tóth Ferenc Pincészet - Egri kékfrankos superior 2018

A Síkhegy-dűlő, legszebb Kékfrankosaiból készült. Hordófűszerek és fahéj, később meggy. Finom tanninos, cseresznyés. Elegáns bor.

 

Kovács Nimród Winery - Rhapsody egri bikavér classicus 2018

Áfonya, cseresznye és fűszeres tölgy fedezhetők fel. Közép-hosszú lecsengés, bársonyos tanninok.


Juhász Testvérek pincészete - Egri bikavér prémium selection superior 2018

130 nap alatt ért be a tétel.

Nagyon komplex, az illat- és ízjegyekben cigánymeggy, aszalt szilva, vanília, édes fűszerek, dohány és kávé is megjelenik.


Eszterházy Károly Katolikus Egyetem - Egri bikavér superior 2017

Fűszeres, piros bogyós illatában és ízében. Jó tannin szerkezetű tétel.


Tóth Ferenc pincészet, St. Andrea pincészet, Petrény pincészet, Ostoros családi pincészet, Varsányi pincészet, Juhász Testvérek pincészete, Eszterházi Károly Katolikus Egyetem, Kovács Nimród Winery, Gál Tibor pincészet





Ismét egy csodás napot tölthettem Egerben, remek borokat kóstoltunk nagyszerű embereket ismerhettem meg, miközben új ismeretekre is szert tehettem.


 

Köszönöm a meghívást!



Facebook: https://www.facebook.com/egribormost/

Instagram: https://www.instagram.com/egri_bor_most/


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...